A PR9-es jelzésű útvonal buja, szubtrópusi növényzeten és sötét sziklaalagutakon keresztül vezet a Caldeirão Verde óriási, függőleges sziklakatlanjáig. A túrát Santana híres, nádtetős házikói és a Ribeira da Janela tengeri sziklaoszlopai egészítik ki.
Borús, csepergős időben vágtunk neki a sziget egyik legnépszerűbb útvonalának, a PR9-es Levada do Caldeirão Verde túrának. Bár az esőkabát elkelt, a völgyre és a környező hegyoldalakra ráülő sűrű köd egészen elképesztő, vadregényes hangulatot teremtett.
Ahogy a keskeny levada peremén haladtunk előre, szinte belevesztünk a buja, szubtrópusi növényzetbe: óriási páfrányok, mohával borított babérfák és sziklákról lelógó futónövények kísérték az utunkat.
A túra nagyon változatos és élvezetes volt, a sziklából kinyúló kis hidak, a meredek falakról lecsorgó kisebb vízesések és a sziklába vájt, alacsony, sötét alagutak miatt nem volt időnk unatkozni. Nem véletlen, hogy ez a szakasz lett az egyik személyes kedvencünk egész Madeirán.
Az útvonal végén található Caldeirão Verde vízesés és a köré magasodó óriási, függőleges sziklakatlan látványa valami brutális volt.
A magasból aláhulló víz ereje és a katlan nyers, rejtett hangulata annyira megfogott minket, hogy hosszú percekig csak álltunk ott, és próbáltuk magunkba szívni a hely atmoszféráját.
A túra után Santana felé vettük az irányt. Ott ebédeltünk, majd tettünk egy sétát a híres, nádtetős, piros-kékre festett, tradicionális házak között. Élőben pontosan olyan mesebeliek, mint a képeslapokon.
A nap levezetéséseként a sziget északi partjára, a Ribeira da Janela tengerpartjára autóztunk át, hogy megnézzük az óceánból kiemelkedő ikonikus sziklaoszlopokat. Mire odaértünk, az időjárás is megszelídült: kellemes, lágy szellő fújdogált, a naplemente fényei pedig finoman megvilágították a parton morajló, hatalmas hullámokat. A sötét kavicsos part és a vízből tornyosuló fekete sziklák látványa elképesztő hangulatot teremtett.
